Muslicák elleni védelemi a komposztálásban

Egy kis ComPot összefoglaló beltéri muslicák elleni védelemi írás lesz. 

A saját háztartásunkban bevált és használt módszereket.  A tudásom tapasztalati a 10 éves beltéri komposztálásom alatti megfigyeléseimre hagyatkozom. Ha DIY beltéri komposztálódban komposztálsz vagy COMPOT komposztálsz akkor is segíthet ez a bejegyzés neked. Remélem van pár újdonság, amit még nem próbáltál ki.  

Én egy kicsit nagyobb méretekben – de városi – komposztálok a folyamatos COMPOT tesztek és a www.sharewaste.com-ról is befogadom a szomszédság konyhai hulladékát. És még szittelem is mások a gilisztakomposztálóját télen:).  

5 beltéri komposztálónk van működésben az 70nm-es lakásban 3 ComPot,  2 gilisztakomposztáló van,   Van olyan, amin szellőző lyukak is vannak (hmmm…igazi muslica autópályák, ki-be jöhetnek rajta-:) így nem is lehetnénk, de sikeresen kezeljük őket, néhány menekülő van mindig, de nem észrevehetőek a sok jó mellett amit a komposztálás hozott a háztartásunkba. A lakótársaimat kérdeztem, hogy észlelik-e a muslicákat és van-e muslica problémájuk a komposztálással beltereinkben és azt mondták ők nem látnak csak párat néha. Ám azt tudnotok, kell hogy van a muslicáknak aktív időszaka az évben és abban az időben elővigyázatosnak kell lenni. De erről később írok még. 

Búcsú a kenderszőnyegtől a COMPOT csomagban és helló COMPOT sapka!

Az apropója az írásnak, hogy a ComPot sapka használatát szeretném bemutatni és hogy elbúcsúzzunk a  tavalyi ComPot csomagban lévő kenderszőnyegtől. De persze, beszéljük az ultimate muslicavédelmi trükkökről! Kenderszőnyeg használata a vásárlói visszajelzések alapján nem volt teljesen pozitív. Sok ComPot használónak nehezebb volt használni és az is, annak ellenére, hogy a használata elfogadott a gilisztakomposztálásban, de sok kérdés jött vissza és ez egy természetes anyag így ez is lebomlik és újra be kell szerezni . Nézzük a tippeket és trükköket és a végén a sapka használatát<3

 

0. tipp # Elsőként ismerjük meg az ellenfeleinket. 

“Ecetmuslica (Drosophila család) egy a kétszárnyúak rendjébe tartozó kistestű légy. A genetika, az élettan, és az evolúcióbiológia klasszikus, máig leggyakoribb modellszerkezet. Lárvái erjedő, bomló növényi anyagokban (pl. erjedő gyümölcsökben) fejlődnek, ahol mikroszkopikus gombákkal táplálkoznak. Más, közeli rokon fajokkal együtt Magyarországon is gyakori, lakásokban is feltűnik. Az ecetmuslicán számtalan genetikai módszert fejlesztettek ki a tudományos kutatások során.” (wikipedia)

Drosophila melanogaster.

Tudjuk, hogy a muslicák nem kedvelt vendégei a konyháknak, ám nem a komposztálási folyamat miatt vannak a konyhánkban. A muslincák bábjai és lárvái a gyümölcsök héján élnek és ahogy a gyümölcs túlérik, elszaporodnak. A komposztálónkat muslica szegényen tudjuk  tartani néhány szabály (és eszköz) követésével.

A muslicák mellett más hozzá hasonló repülő rovarok élnek velünk együtt a lakásunkban. 

Ha sok növényt nevelsz vagy olyan terráriumod van amiben magas páratartalmat tartasz fent akkor a nedves földben lehetnek tőzeglegyeid vagy Sciareoida család tagjai. Ám a nedves lefolyóinkban is lakhatnak repülő rovarok, mint a Phoridae család tagjai is. Nekik nincs piros szemük és nem szeretnek repülni, inkább “gyalogolnak”. Ha vannak egzotikus nedvességet kedvelő növényeid akkor már találkoztál velük. 

 

1 tipp # Ne hagyjunk elől érett gyümölcsöt a konyhában és a zöldségek és gyümik héjának tisztítása

  • Ne hagyjunk elöl a konyhánkban túlérett gyümölcsöket és más ételmaradékot  
  • A zöldségek és gyümölcsök héjának mosása használat előtt. A muslicák a zöldség és gyümölcsök héján érkeznek a konyhádban lárva és pete állapotban és nem a komposztálóval vagy a komposzt aktivátor aktív mikroorganizmusainak segítségével. A komposztálóban – és a lakásunknak – a hőmérsékletet kedvelik ezért vannak ott és azért mert a felszínen lévő gyümölcshéjak tetején ha az a komposztáló halom tetején van. Ezért is lesz fontos a lebomló hulladékok elrejtése. 

2tipp #Zárt komposzt előgyűjtő 

–  Az előgyűjtő dobozodat hetente mosd el mosogatószerrel használatok közben.Az előgyűjtő dobozod/tálad amiben gyűjtöd a konyában legyen zárt doboz és akár ajánlott a hűtőbe tenned mostanában – a legyek ha rászállnak egy dologra ott hagyják a petéjüket és ezt megelőzhető egy zárt előgyűjtővel pl. fagyisdoboz tetővel. A konyhai felületekre egy nyitott ablakon azért legyek beszállnak és talán ilyesmi történhetett.

3 tipp#Konyhai hulladékod elrejtése a komposztálóban és a fedél visszahelyezése

Keverjük össze a komposzt aktivátorral a friss hulladékunkat és fedjük le az edényt a ComPot sapkával (a kenderszőnyeget kivezettük a csomagból, helyette van a sapek:) és az edény tetejével vagy ha ez nincs másodlagos megoldásként használt papírhulladékkal szorosan fedjétek le annak az edénynek a tartalmát amit pont használsz és a ComPot tetőt mindig helyezzük vissza az edényre amit használunk. 

Tapasztalatból, nálunk ez szokott a hiba lenni… És az előgyűjtő teteje félremegy. 

4 tipp #Mélyhűtés

– Lehetséges a mélyhűtés, de elég macerásnak tartanám a mostani lebomlásban lévő hulladékodat kiszedni, lehűteni és utána visszarakni.  Ez egy újabb lépés. Én inkább az ajánlanám, ha van lehetőséged inkább ebben az időszakban kiraknám a balkonra/lépcsőházba egy félnapot, hogy ne zavarja az életedet. Befújva neem-el és a sapekkal a tető alatt. A konyhád felületeteit lefújva alkoholos felülettisztítóval. (ezekről bővebben láss lejjebb)

5 tipp#Zúzott papírszalma szőnyeg, régi virágföld szórás vagy más tető alatti “frontvonal”

 
 

 

– használd a ComPot sapkád a lebomló hulladékod tetején és alóla a muslicák és más élőlények sem tudnak átmászni és minél kevesebbet (egyszer egy héten mondjuk) nyisd meg a compot-od

– ha nincs ComPot sapkád akkor  egy min 2-3 cm vastag papírszalma réteggel vagy ugyan ennyi tépkedett papírral. Papírszalmát könnyen lehet szerezni irodákból, csak kérni kell:) Tépkedni papírokat egy stresszlevezető türelemjáték, én inkább több papírszalmát kérek. 

– Ősszel a városban avart is gyűjthetsz erre a célra. De kérlek csakis a városban gyűjts avart, az erdőkből nem hozunk el semmit – avart sem (csakha nem akarsz még több avarlakó barátot a lakásodba)!

– Vagy az én nagy kedvencem a régi elhasználódott virágföld használata a musik ellen. Szórj annyi száraz régi virágföldet a tetejére, hogy 2-3cm-el elfedje és ez is nagyon lelassítja és bent tartja a musikat. 

6 tipp #Neem Olaj

– A neem olajat vízzel feloldva fújd be a lebomló hulladékodat – a Neem olaj a repülő rovarok hormonháztartását leállítják, így nem azonnal de biztosan mérgek nélkül megállítja a szaporodásukat.

Ha mégis megjelennek a muslicák akkor ajánljuk a COMPOT csomagba tartozó Neem olaj  használatát: 10 csepp neem és 1,5-2 dl víz keverékével riaszthatjuk el őket. Valamint a neem  olaj a rovarok hormonháztartását megváltoztatja és így visszaszoríthatjuk a számukat.Neem olaj jobban oldódik meleg vízben, ha tudod meleg vízben old fel!

7 tipp #Engedd őket szabadon és szellőztess

Free Willy! A felnőtt kikelt muslicáktól hasznos megszabadulni, mert az ő nagy előnyük a gyors reprodukció. 

A muslicák nem bírják a hideget és nem szaporodnak  0 Celsius fok alatt, így kültérben lassan de elpusztulnak. Ha megteheted, vidd ki a balkonra vagy a gangra a ComPotod és engedd, hogy kiszellőzön és a szél elsodorja a konyhád nem kedvelt vendégeit. Majd ezután vidd be, csak arra figyelj, hogy eső ne essen a COMPOT-ra főleg ne hidegben. 

8 tipp # Muslica csapda variációk – ami nekem működik

Az alábbi fotókon szedtem össze, hogy milyen alapanyagokkal és diy csapdákba ragadtak bele az én konyhámban feltűnt muslicák. Sokszor hallom, hogy ezek a nagyvárosi muslicák rá se néznek az ecetes csapdámra. Hát igen…elkanászodtak és megválogatják a csapdákat amikbe beleugranak. Lássuk nekem mi működött: 

Alapanyagválasztás

  • Balzsamecet krém: Igen! ezek a nagyvárosi muslicák ilyen finom dolgokba szeretnek belefulladni. A sima ecetre rá sem néznek.   
  • Folyékony mosogatószerben nem válogatnak – mindenféle működik
  • Üveg vagy műanyag tartó aminek fontos hogy az oldala egyenes legyen így is megnehezíti a musik menekülését. Az én nagy kedvencem egy kicsi “konyakos” pohár amit én használok muslica csapdának. Fotót lejjebb találsz. 
  • Ha van bevált receptetek osszátok meg<3

Csapda fajták

  • Egyenesfalú üveg/műanyag
  • Tölcséres konstrukciók
  • Banán és lezárt doboz konstrukciók
  • A ragacsos légyfogó is működik amit a Rossmanba lehet venni

Nekem az egyenesfalú üveg a kedvencem. Nekem ez tetszik legjobban. És akár egy kis pohárban is egy egész musihadsereg is belehalhat. 

A tölcséres is megfordul nálunk, ezt a hűtő tetejére szoktam tenni. 

A banános megoldásról most olvastam és most kezdtem el használni, de nagyon érdeklődnek a musik iránta. Így ki tudja megtalálom a bio balzsamecet krém helyettesítőjét a musivédelemben. 

Elhelyezés:

  • Helyezd az ablakba ahova odasüt a nap. 
  • és oda ahol a legtöbb muslica van, ha lehet akkor kicsit magasabbra mint a szemmagasság. 
  • Mosogató környékére, Compot melletti polcra, Hűtő tetejére

9 tipp#Alkoholos Felülettisztító

– nekem még ez a felületi tisztító (ami elég nagy mennyiségű alkoholt tartalmaz) az utolsó megoldásom. A konyhában a felületeket fújom vele és muslica-harcra és repülő dolgokat is elpusztít a csírájában. Ez segít a felületeket a musik számára kellemetlenné varázsolni. De ez nem a legbiobb megoldás, de működik. 

– De akár valami más felülettiszítót is használhatsz a konyhád felületein és a 10%os higítású ecet is szuper a felületeken levendulával – de nekem most van ez és szuper a fújókája. A DM-ben vettem, de más felülettisztító is jó.  Ez az utolsó pont és ellentétes az élőlénybarát megoldásaimmal, de a konyhai felületek és a repülő muslicára beltérben használom.

10 tipp # Szivacs felragasztás a tető belsejére

Ez egy új diy ötletem, amiben az ablakok szigetelésére használandó olcsó szivacs- vagy szilikoncsík felragasztását ajánlom a tető aljára felragasztani . Még csak néhány napja raktam fel a csíkot és alatta szőnyeg és sapka nélkül vizsgálom az ördögfajzatokat. Eddig nekem tetszik.

10+1 tipp #ComPot Sapka

Ezt 2021 októberben találtam ki és tesztelem. És azt gondolom, ez a jövő. A fűtési időszak 4 hónapjában, amikor kevesebbet szellőztetünk sajnos azért elkerülhetetlenek a muslicák, nyáron meg a meggyorsult lebomlási folyamatok miatt dőzsölnek és szaporodnak.  Ám ezzel a sapka megoldással nem jutnak ki 100%ban, mert így teljesen le van minimalizálva a nyitások alatt is a muslicák menekülése. (a dobozod/edényeden belül szorulnak a musik és 1-2 napot élnek csak és ahogy elfogy az élelem és szárazabb lesz a lebomló és szárazanyag keveréked úgy csökken a számuk és lassan kitisztul a komposztálód. DE lesz olyan, hogy a sapka alatt sokan lesznek. )

Az egész egy hennás hajfestéssel kezdődött, mert a hajfestésben kapható műanyag sapka pontosan jó méret a ComPot tetejére, így kipróbáltam és működött. Ennek a mintájára fehér anyagból varrtam több ilyen sapkát. Ez egy kis varrás munkabefektetésű megoldás amit te is elkészíthetsz magadnak. Én ezt a mintát használtam és 35 cmes a ComPot külső köre.

 Leírás: https://mellysews.com/sew-shower-cap/

Videó (angol): https://www.youtube.com/watch?v=AkfdGSgLonM

ComPot Sapka használata

Használd a sapkát azon az edényen amibe pont gyűjtöd a lebomló hulladékodat (és adagolod hozzá az aktivátort). Ősszel és télen azt ajánlom használd mindig beltérben, ha kint van az erkélyen a ComPot komposztálód akkor nem tartom fontosnak a sapka használatát. 

Kérlek vigyázz ne érjen a nedves lebomló hulladék a sapkához (vagyis ne töltsd púposra az edényedet). Mert természetes anyagból (pamut) van varrva a sapek és az is lebomlik egy 2 hónap alatt az aktivátorban lévő lebontó mikroorganizmusok segítségével, Ők nem válogatnak:)

Ha elszíneződik akkor ki lehet mosni

Remélem hasznosnak találtad ezt az összefoglaló feketeöves muslicaelleni szamurájharcos posztot! Neked melyik megoldás működött a legjobban?